47 a 46, egy aggasztó eredmény

A legutolsó INSCOP által közzétett számok szerint sok dolog tisztázódik. Négy éve körbe-körbe járunk, mint egy szarvas és politikai rendszer, bizonyos fogalmak körül. Ha a szuverenizmus euroszkepticizmus is, ha az antiszisztéma radikalizmus is, vagy ha inkább szélsőjobboldali, mint populizmus, ahogy látni fogják, nincsenek világos kategóriák... Beszélhetünk róla. Zárójelben megjegyzem, hogy a két világháború közötti világos kategóriák előtt sem voltak világos kategóriák. És itt jön a nagy rejtély, hogyan lehetséges, hogy a románok mindenre elégedetlenek, vonzódnak a radikális és összeesküvés-elméletekhez, de mégis európaiak és pro-nyugatiak?

Beszélni kell arról, hogy az elmúlt 35 év politikai kudarca valahol éppen abból fakadt, hogy társadalomként nem tudtuk megérteni a demokráciát. És itt nem egy szavazási opcióra, még csak nem is a híresen törölt választásokra, semmilyen pártra vonatkozóan, semmilyen politikai személyiségre, aki valaha is a csúcson volt az elmúlt három évtized és fél során. És már nem is utalunk arra, hogy, ahogy látni fogják, a románok ma már furcsák a politikai véleményeikkel, de mégis pro-Európaiak. Nem tudom, hogy pragmatikus szempontból hasznos-e még megnyugtatni magunkat, hogy még mindig, deklaratívan, elkötelezettek vagyunk az európai projekt iránt.

Itt az ideje, hogy készítsünk néhány tanulmányt, amelyek részletesen és egy érvényes operacionalizálási sémán mutatják meg, hogy mennyire kötődünk az európai és demokratikus értékekhez. Politikai kultúra, demokratikus reziliencia – nemcsak a biztonsági kérdésekre, hanem a lényegi, az európai projekt következetességére vonatkozóan. És természetesen látnunk kell, mikor kezdte érezni a világ, hogy valami nem működik ott. A 2009-2010-es nagy válság után? A 2016-2018-as nagy migrációs vitát követően? A pandémia után? 2022 után?

A románok 1989 után, különösen a 2000-es években, a csatlakozás kontextusában, pragmatikus okokból, a Nyugat felé orientálódtak. De, ahogy az a nép mondja, akinek most vissza akarunk térni, bár ő hagyott minket zűrzavarban 2024-re, hogy ferde állásban legyünk és helyesen ítéljünk – és meglátjuk, hogy akarunk-e Európát, demokráciát, NATO-t és hasonlókat, vagy csak az érdekelt minket, amíg, ahogy mondani szokták, „fitt” volt. Hogy elégedetlenek lehetünk a dolgok alakulásával, az nyilvánvaló. De a legoptimistább európai nemzetből (a 90-es években a románok körülbelül 80%-a akarta az EU-t és a NATO-t, míg ők még csak nem is akarták elfogadni azokat a közép-európai nemzeteket, akik nem voltak annyira lelkesek, és minket kint hagytak) egy langyos nemzetté válni kevesebb mint 20 év EU után, az valamit mond rólunk. Persze, nem mi vagyunk a legnagyobb euroszkeptikusok a tagállamok között mostanában, de ne felejtsük el, hogy mi voltunk, ahogy mondtam, az egyik legnagyobb euro-optimisták.

És itt vagyunk abban a helyzetben, hogy a románok 47%-a azt mondja, hogy a demokrácia előnyösebb, még ha túl sok vitát és politikai veszekedést is von maga után, de 46% elfogadna egy kevésbé demokratikus rendszert, ha az több rendet és stabilitást hozna. Természetesen a második lehetőség a demokratikus idealizmus elhagyásának egyfajta kozmetikázását hozza, de még így is az eredmény aggasztó. A tekintélyelvű döntés hatékonyabb, mint a demokratikus, de sokkal veszélyesebb. Csak az emberek mindig azt érzik, hogy mások a célpontok, nem ők.