Dugd a fenék alá! A politikai válság vázlata

A román politika egyre gyakrabban működik vastag matracként, amely alá sorra begyömöszölik a felelősséget, a reformokat és az igazságot. Amikor megérkezik a számla, minden párt a többiekre mutogat, de nagyon kevesen akarják előhúzni a szőnyeg alól saját cinkosságuk szennyét.

A titokban zajló kormányzás

Románia nem szenved hiányt az elvekről szóló beszédekben; inkább annak bátorsága hiányzik, hogy elismerje, valójában ki akarja a hatalmat, és milyen áron. Ebben a játékban a PSD nem tűnik késznek arra, hogy átláthatóan vállalja az AUR-hoz való közeledést, mert egy ilyen szövetség éppen a rendszer „tiszteletre méltó” pártjaként kialakított képét erodálhatná választási szempontból. Az AUR-nak pedig semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy azok társaságában lássák, akiket a régi mechanizmus részeként bélyegez meg, amely ellen állítása szerint küzd.

A reformok, az „elterhelt” apaságú árva

A kellemetlen igazság az, hogy Romániának kemény strukturális reformokra van szüksége, ezek pedig nem hoznak könnyen szavazatokat. Ezért azok a pártok, amelyek választási szempontból a védelem, a pénz, a kiváltságok és a halogatás ígéreteiből profitálnak, nem tolonganak, hogy őszintén vállalják a korrekció valódi költségét. Inkább azt a benyomást keltik, hogy majd valaki más elvégzi a piszkos munkát, miközben ők a moralizáló ellenzék vagy az árnyékkormányzás biztonságos zónájában maradnak.

A menekülés az előrehozott választások elől

Az előrehozott választások megoldását nem a stabilitás iránti aggodalomból utasítják el, hanem politikai és választási félelemből. A PSD attól tart, hogy az AUR javára összeomlik, Nicușor Dan elnök pedig egy esetleges felfüggesztéstől fél, ezért mindegyikük „egészséges hazafiságra” hivatkozó indokokkal próbálja megakadályozni a zsákutcából való kilábalást. A valóságban mindezek a számítások ugyanahhoz az eredményhez vezetnek: a politikai spektrum fenntartásához a kormányrúd mellett, anélkül, hogy a szereplők bármelyikét arra kényszerítenék, hogy nyíltan vállalja a válságért viselt felelősséget.

A technokrata mint paraván

Innen ered a technokrata miniszterelnök iránti lelkesedés is, aki az ideális közvetítő figura: eléggé szem előtt van ahhoz, hogy elviselje a közvélemény elégedetlenségét, ugyanakkor politikailag eléggé gyenge ahhoz, hogy ne zavarja meg azok kombinációit, akik előretolják. Egy ilyen miniszterelnök nem hatalmi megoldás lenne, hanem álcázási megoldás, amelyet hátulról olyan pártok irányítanak, amelyek egyszerre akarják elkerülni a reformot és megtartani az ellenőrzést. Ez pedig nem kormányzás, hanem a felelősség elegáns módon történő szőnyeg alá söprése.

Összegzés

Amit látunk, az nem csupán többségi válság, hanem az őszinteség válsága is. A pártok azért küzdenek, hogy ártatlannak tűnjenek, ellenfeleiket minden baj okává változtatják, a választóknak pedig azt az elképzelést adják el, hogy mindegyikük maga a megoldás, jóllehet lényegében mindannyian azért dolgoznak, hogy ne veszítsék el az ellenőrzést a játék felett. Románia így továbbra is a leplezés politikájába reked, ahol az igazság szem előtt van, mégis módszeresen a szőnyeg alá söprik.