Forradalom és lázadás

Az EU-ba és a NATO-ba vetett bizalom és a téma variációi (az a meggyőződés, hogy a NATO-ban és az EU-ban kell maradnunk, vagy a mutatók egyéb megfogalmazásai ebben a családban) régóta a közvélemény-kutatások legproblémamentesebb és legunalmasabb mutatói közé tartoznak.

Gyakorlatilag már a két szervezeti struktúrába való felvételünk előtt is a közös euroatlanti jövőért lelkesedő európaiak közé tartoztunk. Éppen az Európába és a tágabb Nyugatba való "belépésünk" - ahogyan a kilencvenes években mondogatták - egymásutánja volt az, ami a NATO-t, az EU-t és az Egyesült Államokat sokáig összekapcsolta a román gondolkodásban. Gyakorlatilag számunkra ezek mind együtt jöttek létre. A politikai iránytű viszonylagos deregulációja és a politikai lehetőségek változékonysága, amelyek az elmúlt évben - egy par excellence választási évben - beoltották választási terünket, annak a nemzetközi kontextusnak is köszönhető, amelyben Európa vonzereje saját polgárai számára legalábbis részben válságban van, és az általunk "a jó birodalmaként" elképzelt nyugati világ szolidaritását súlyosan próbára teszi Donald Trump Amerikájának önmagába fordulása. A szuverenizmus előhozza a szekrényből az izolacionizmust is, amely - legalábbis Romániában - kissé a két világháború közötti radikalizmus és a Ceausescu-féle nacionálkommunizmus felhangjait vette fel, mindezt azért, hogy a csomaggal együtt járjon, mert ugye (?)... a közvéleménynek nem feltétlenül kell koherensnek lennie."

Régi szociológiai tanulmányok magyarázták, hogy a román közvélemény gyakran kétszínűen viszonyul a közjóhoz. Sok szociológus ezt a kommunizmus köz-magán dilemmájával magyarázta, amikor minden a miénk volt, de semmi sem volt a miénk - aztán jöttek egyesek, és hatalmas vagyonokat csináltak a közvagyonból. Hogy lehetett volna-e másképp is, az egy másik kérdés. De mindez erős nyomot hagyott a polgári gondolkodásban, a közéleti szerepvállalásban, az önkéntességben stb. amit a románok nem utasítanak el mint eszmét (ellenkezőleg, lelkes nép vagyunk), de gyanakvással tekintenek rájuk, mert mindig ott van a lehetőség, hogy valaki áll mögötte, kihasználva az egyszerű ember naivitását és jóhiszeműségét, aki jót akar tenni.

A mai egész választási válság végül is a politikai piac válsága, a választók bizalmatlansága a politikai kínálattal szemben. Még nem tartunk ott, hogy a maradás és a kilépés Európából, sem pedig anya és ország (EU és USA, gyanítom) között kell választani, ahogyan azt szépen fogalmazták. Az utóbbi választás nagyon jól sikerült analitikus metafora, de nem tartalmaz annyi igazságot. Ha képzeletben folytatnánk, akkor inkább anya és apa lenne az, akik nemcsak elválnak, hanem el is szöknek, mi pedig a gyermek, aki egyedül marad, és nem érti, mi történik. Senki sem várja el a románoktól, hogy az EU és az USA között válasszanak. Ezért az INSCOP által nemrégiben készített adatok alapján, az Népesség hozzáállása a gazdaságpatriotizmushoz és a demokratikus rezsim sebezhetőségéhez című felmérésben, egy másfajta nézőpontot javaslok Önöknek.

A románok majdnem 90 százaléka azt mondja, hogy maradjunk a NATO-ban és az EU-ban. Persze, az egyetértés azzal, amit például az EU tesz, az utóbbi időben változó, de anélkül, hogy belemennénk a válságövezetbe. És az egy dolog, hogy nem értek egyet néhány dologgal, amit a barátaim csinálnak, az megint más, hogy szakítani akarok velük, nem igaz? Egy egész sor adatunk van arról, hogy a románok borzasztóan értékelik a mozgásszabadságot - bármilyen formában - az EU-ban. Ha a populista radikálisok és szélsőségesek szerte az EU-ban elmagyaráznák a választóknak, hogy kevesebb Európa kevesebb mozgásszabadságot jelent, vagy drágább..., akkor változnának a dolgok.

Még maguk a megkérdezettjeink is kifejtik: a románok mintegy 40%-a gondolja úgy, hogy uniós tagságunk túlságosan korlátozza szuverenitásunkat. Nem kell megkérdőjeleznünk, hogy melyik irányba. Minden állampolgárnak joga van a véleményéhez, egy közvélemény-kutatás nem rácspróba. És ahol a lakosság konkrét elégedetlenségi elemeket fog megjelölni, ott konkrét dolgokról van szó (pl. Európa háborúja a benzines autók ellen, a villamosenergia-piac liberalizációja, az új politikai korrektség elemei, különböző tilalmak, az EU beszámolója a múltkori világjárványról stb.) Ezek közül sok mindent, őszintén szólva, félremagyaráznak, akár az európai, akár a nemzeti hatóságok, más dolgok álhírek tárgyává váltak, megint mások pedig inkább a nemzeti hatóságok helyzetkezelési képtelenségéhez kapcsolódnak - például az, hogy Romániában a villamosenergia-piac szó szerint megőrült, nem csak az EU hibája. Más uniós országok jobban csinálják, tehát lehetséges. Aztán ott van az a narratíva, hogy "kihasználnak minket". Részben igaz, egyetértek. De már Ceausescu idején is kizsákmányoltak benneteket, ha szükségük volt valamire tőletek, és ti nem tudtatok róla, és nem is kaptatok semmit cserébe. És ahol nem sikerült piacot csinálni belőletek (egy másik népszerű narratíva az elmúlt 30 évben - "deiparosítottak minket, hogy piacot csináljanak belőlünk"), ott a látható eredmény az volt, hogy rendszeresen hiány volt az árukból, beleértve a legszükségesebbeket is. Hiszen aki pontosan úgy akar élni, mint Ceausescu idejében, az vehet egy Dacia 1310-est, napi maximum négy órán át égve tarthatja a villanyt, korlátozhatja a gázfogyasztását, kikapcsolhatja a radiátort, este naponta két órára kapcsolhatja be a tévét, és csak szombaton és vasárnap kapcsolhatja be a meleg vizet. Nincs étterem, kávézó, gyorsétterem, nincs a heti (vagy gyakrabban) bevásárlókosár legalább fele a hipermarketből, nincs minden nap hús, nincs egzotikus gyümölcs, nincs internet, nincs divatos ruha és cipő, nincs a mai széles kozmetikai és higiéniai termékkínálat. És klubok és külföldi nyaralások nélkül. És rájövünk, hogy sok pénzünk marad.

Másrészt, felmérésünk szerint a románoknak csak 5%-a akar kilépni az Európai Unióból. 80% csak azt szeretné, ha jobb feltételekről tárgyalnának. Ezek a számok azt mutatják, hogy bizonyos értelemben becsapták a közvéleményt: Európa-szerte a radikálisok, szuverenisták, populisták, szélsőségesek euroszkeptikusak, nem csak a reformista mozgalmak, még ha nem is mindig mondják ki. Helyes lenne tisztában lenni azzal, hogy egy ilyen politikai opció a jövőben is az euroszkeptikus pedál lenyomását jelenti.

A románok 50 százaléka szerint Romániában kevesebb a külföldi befektetés, mint más uniós országokban. Csak 18% gondolja úgy, hogy több van. Ez a mutató különösen árulkodó: tehát a románok által az EU-val kapcsolatban kívánt jobb feltételek nem az elszigetelődésről szólnak, hanem több befektetést akarunk. Egy további kérdés azt mutatja, hogy a válaszadók 70%-a azt szeretné, ha a külföldi befektetések növekednének, nem pedig csökkennének. Tehát nem akarjuk elengedni a globalizációs láncokat, jegyzem meg. És a kizsákmányolókról is jó a véleményünk, mintegy 71% szerint rendben vannak a Romániában befektető multinacionális cégek. Ugyanez igaz azokra is, amelyek szigorúan az EU-ból érkeznek Romániába, sőt, még egy kicsit jobban is (73-74%).

De meglepetés, meglepetés, a románok 46-47%-a szerint a kormánynak kedvezményes szabályokat kellene biztosítania a romániai cégek számára, csak 50% (szemben a külföldi befektetésekkel egyetértő 70%-kal) gondolja úgy, hogy kormányunknak ugyanazokat a szabályokat kellene támogatnia a helyi és a külföldi cégek számára. Melyek legyenek ezek? Román globalizáció vagy román szuverenizmus?

Azt, hogy a rendszerellenesség valóban anti- és nem alternatív lehetőség, jól mutatja egy másik mutató: meglepő módon az állammal örökké elégedetlen románok többnyire több állami vállalatot akarnak a piacon. A magyarázat egyszerű. Az energiapiac liberalizációjának katasztrófája után az emberek teljesen megrémültek attól, hogy a közegészségügy, az oktatás vagy más alapvető szolgáltatások feletti ellenőrzés kicsúszhat a kezükből. A jelenlegi közéletet és politikai teret uraló elégedetlenség egy másik összetevője - a polgároktól a politikai osztályig -, amely nem kapcsolódik közvetlenül sem a jóléthez, sem az EU csúcsáról érkező kezdeményezésekhez. Az igazságszolgáltatás. Igen, minden populista és rendszerellenes mozgalom titkos és nem szélsőséges összetevője az adott társadalomban meglévő társadalmi és jogi igazságosság mértékével kapcsolatos közharag kihasználása. Röviden: polgártársainknak csupán 30%-a hiszi, hogy a törvényt mindenkire egyformán alkalmazzák. 68-69% úgy véli, hogy ez nem így van. Ennyit az igazságos világba vetett hitről. Végül is itt kezdődik minden, beleértve a hitet, hogy az intézmények teszik a dolgukat, a hitet, hogy a demokrácia működik, a proszociális viselkedés alapja stb. És ha az intézmények kiszámíthatatlanok, akkor a polgár-szavazónak is kiszámíthatatlannak kellett gondolnia magát.

De ezen túlmenően az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a románok nyugatbarát irányultsága és az EU térségéhez való kötődése egyelőre nem sérült. És nem, nem forradalom előtt állunk, ahogyan egyesek azt a látszatot akarják kelteni, de igen, mint oly sokszor a történelemben, egy kisebb felkelés előtt állunk. Vagy ahogy egy bölcsebb kollégám szokta mondani, nem az irányt kell megváltoztatnunk, hanem a sofőrt kell kicserélnünk, talán még néhány dolgot a kocsi körül is. Csak ne tegyünk olyan sofőrt, aki különböző okokból magától meghozza a döntést az irányváltásra. Vagy olyat, aki összetöri az autót...