Andrei Pleșu, Dilema.ro: A román nyelv mártíromsága

Mindannyiunknak szégyenkeznie kellene amiatt, ami Romániában mostanában történik. Sikerült Európába kerülnünk, kiszorulva a világ sorából. Soha nem voltunk még ennyire abszurd szigetté, egyfajta ürülék konglomerátummá, amely sodródik. Mindennapi életünk a nevetségesség és a görcsösség, a mértéktelenség és a delírium között ingadozik. Mindannyian bűnösök vagyunk, és mindannyian áldozatok. Hogyan rehabilitálhatnánk magunkat a saját és mások szemében? Mi maradt megmentésre? Néha – szakmai deformáció – azt mondom, hogy csak a román nyelv, a kis, intraduktibilis kifejezéseivel, érdemel még egy utódot. De világos, másrészt, hogy soha nem volt még ennyire megvetett. Vérfagyasztóan beszélnek a csúfságról, a promiszkuitás és a lezüllés étvágyával, amelyből nehezen fogunk tudni meggyógyulni. A város élete vulgáris fürdővé vált. Egy toxikus forgószél, egy tornádó szemében vagyunk, amely kockázatot jelent arra, hogy eltorzítson minket.

Nem sokkal halála előtt Szókratész ezt mondta barátjának, Kritónnak: „...a szavak rossz használata nem csupán nyelvi hiba, hanem a lelkeknek is árt.” (Phaidon, 115, e). A szavakban való tévelygés, a sértő, durva, és ráadásul hibás beszéd, a szavak súlyának figyelmen kívül hagyása, hogy bármit mondjunk bárkiről, a düh vagy fájdalom kiváltására való beszéd mind-mind olyan módok, amelyek veszélyes mérgességet hoznak a környezetbe, amelyben megnyilvánulsz. Megromlik a jó ízlés, megsérted a jó modort, zavarod a dolgok természetes rendjét és eltorzítod a lelkeket. A nyelv helyes használatának követelménye elsősorban azokhoz az emberekhez és intézményekhez szól, akiknek a beszéd a hivatásuk: a sajtó minden formájában, az iskola minden szintjén, írók és politikai személyiségek. Ezek a „modellek” teremtői. Ebből a területről várják a valid kritériumokat az emberi méltóságnak megfelelő életstílus és együttélés kialakításához. A parlamenti képviselő, aki beszédet mond, nem csupán politikai üzenetet közvetít, nem csupán egy ellenfél véleményét cáfolja: ő a közönségének egyfajta létezést, egy bizonyos viselkedési mintát, a közrend és az értékek globális érzését adja át. „Mit tennél, első és legfontosabb, ha felajánlanák neked a kormányzás feladatát?” – kérdezte egyszer Konfuciuszt. A válasza így hangzott: „A lényeg az, hogy helyesen nevezd meg a dolgokat. Ha a nevek nem helyesek, a szavak nem illenek. Ha a szavak nem illenek, az állam ügyei rosszul mennek. Ha az állam ügyei rosszul mennek, a rítusok és a zene nem tudnak virágozni. Ha a rítusok és a zene nem tudnak virágozni, a törvények és büntetések nem maradnak igazságosak. Ha a törvények és büntetések nem maradnak igazságosak, a nép nem tudja, hogyan kell viselkednie.” Tehát, mivel a közösségi rend ilyen mértékben a nyelv helyességétől függ, ez azt jelenti, hogy egy igaz kormány elsődleges kötelessége a szavak helyes használata. És aki szavakat használ, aki ír és beszél a világ szeme előtt, az a nemzet és az állam legintimebb szövetéhez nyúl. Beszélni annyit jelent, hogy közvetve, minden egyes mondattal döntesz a nyelvről, a jogi alapokról, a rítusokról és a művészetekről. Más szavakkal, pillanatról pillanatra törvényhozó, nyelvteremtő, pedagógus, moralista és esztéta vagy. Beismerem, hogy ez hatalmas teher. Nem lehet Konfuciusz lenni egy teljes mandátum alatt. De azt sem lehet elvárni, hogy tiszteletet és legitimitást kapj, ha a nyelvvel való viszonyod az egy visszaeső erőszaktevőé.

P.S. 2026. február 8. A nyelv nem csupán a nyelvet foglalja magában, hanem a mimikát, az arckifejezést, az arc kifejező erejét is. Ezt akkor jutott eszembe, amikor néhány nappal ezelőtt hallottam néhány kritikus megjegyzést arról, hogy Bolojan úr nem mosolyog. Csak vág! Két megjegyzésem lenne: 1) Amikor a funkció és a kontextus drasztikus intézkedésekre kényszerít, a tetteket gyengéd mosollyal társítani gúnyolódásnak, cinizmusnak tűnne. 2) Nincs hiány mosolyokból a politikai világban. Akinek hiányoznak a mosolyok, annak mindenféle megoldása van a mi intézményi színpadunkon: Dan Nicușor elnök gyakorlatilag mosolyog egy megfékezhetetlen ártatlansággal. Gyakran úgy tűnik, mintha szabadságon lenne, vagy baráti beszélgetésben... Egy másik eltorzult mosolyváltozat Grindeanu úr. Az ő kedvenc arckifejezése egy bábos, „elbűvölő”, ravasz, megalkuvó (és hamis) sétálás. Összességében, aki mosolyokat akar, az tud választani. Röviden: Bolojan úr nem mosolyog, de teszi, amit tennie kell. Grindeanu úr és társai esetében nem világos, mit csinálnak, de kompenzálóan mosolyognak. Vannak hasonló (még veszélyesebb!) esetek külföldön is: láttad, hogyan mosolyog Putyin? Azt mondanád, hogy mintha éppen egy buliból jött volna ki... Legalább Donald Trump hihetőbb: apokaliptikus nevetés!

https://www.dilema.ro/situatiunea/martirajul-limbii-romane