Nem mentem át, mint liba a vízen, a „népi demokrácia” több mint 40 évén. A kommunista rendszer egyik tartós öröksége az volt, hogy felfüggesztette a „méltóságviselő” fogalma és a „méltóság” (szakmai, erkölcsi, politikai, családi) közötti kapcsolatot.
Ahhoz, hogy valaki a régebbi Romániában, a „proletárdiktatúra” előtti időkben miniszter lehessen, bizonyos, a tárca megszerzése előtt elnyert tekintéllyel kellett rendelkeznie: szilárd képzettséggel valamely szakmában, jól körvonalazott szerepet kellett játszania valamely történelmi helyzetben, nem lehetett lopással gyanúsítható („folytatólagos formában” – ahogy jogi nyelven mondják), becsületességet, becsületérzetet, jellemszilárdságot kellett tanúsítania. Vagy legalább jó családból kellett származnia. Ez természetesen nem jelentett garanciát a politikai teljesítményre, de legalább jó „otthoni” nevelést, anyanyelvének, néhány idegen nyelvnek és az illem szabályainak alapos ismeretét feltételezte. Némi műveltség és némi jó ízlés szintén hozzátartozott. Nem akarom idealizálni a „régi időket”, nem állítom, hogy közéletünk színpadán soha nem léteztek ostoba vagy középszerű miniszterek, visszaélések, többé-kevésbé súlyos hibák és pályabalesetek. Csupán azt figyelem meg, hogy politikai elitjeink portréi „átláthatóbbak” voltak, és egy valódi politikai karrier pályája (előfeltételei, szakaszai, irányultsága) bizonyos fokú kiszámíthatóságot feltételezett. Azt sem akarom, hogy az új kormányzatok bármely alakját rosszindulatú inkompetencia-, félműveltség- vagy alkalmatlanság-feltételezéssel kezeljem. Nem zárom ki biztató meglepetések lehetőségét még akkor sem, amikor az előzmények nem látszottak előre jelezni őket. De azt sem tudom nem észrevenni, milyen különbség van Spiru Haret vagy Barbu Ştefănescu Delavrancea és az ő posztrevolúciós utódaik között az egyenértékű tisztségekben.
Valójában megpróbálom beleképzelni magam a legújabb méltóságviselők helyébe, és remélni, hogy a „szolgálati kötelezettségeken” túl vannak őszinte (még ha kellemetlen is) önértékelési pillanataik, annak a tisztségnek a hagyományára gondolva, amelyet betöltenek. Az említett tisztséget történelmileg hatásos felelősségvállalás impozáns epizódjai jellemezték, és arra kellene késztetnie őket, hogy tisztelettel szemléljék ezt a hagyományt.
Ha például igazságügy-miniszter vagy, ajánlatos volna kissé megilletődve emlékeztetned magad elődeid hosszú sorára, akiknek nevéhez egykor majd a te neved is hozzáadódik... Azon a széken, amelyet tegnapelőtt kisebb pártmanőverek révén elfoglaltál, többek között a buzgó unionista Ioan Al. Filipescu (jogi tanulmányok Párizsban), Constantin Hurmuzachi (jogi tanulmányok Bécsben), Al. Papiu Ilarian (bécsi és padovai tanulmányok, Erdélyben az 1848-as forradalom vezetője), Alexandru Lahovary, Grigore Cantacuziono, Ştefan Golescu (Dinicu fia, svájci tanulmányok), Gh. Costaforu (akit a romániai büntetőjog egyik megalapítójaként ismertek el), Mihail Pherekyde, Ion Cîmpineanu, Th. Rosetti (a „Junimea” egyik társalapítója), Titu Maiorescu, Toma Stelian, Grigore Iunian, Istrate Micescu és mások ültek. A szórakozás kedvéért megemlítek egy Stolojant is, Craiova egykori polgármesterét, liberálist, aki 1879 után igazságügy-miniszter volt. Nos, ha Florin Iordache úr helyében lennék, ilyen nevekkel a fejemben bizonyára némi álmatlanságtól szenvednék…
De hogy az oktatásügyben legyél, mint a szegény Pavel Năstase, Spiru Haret, Titu Maiorescu, Octavian Goga és Nicolae Iorga után? És hogy Grindeanu legyél olyan „ősökkel”, mint Kogălniceanu, Ion Ghica, Ion Brătianu, P.P. Carp, Lascăr Catargiu, Take Ionescu vagy I.G. Duca? A pénzügyekről mit is mondhatnánk? Grigore Balş, N. Kretzulescu, Dimitrie Sturdza, Ion C. Brătianu, Vasile Lascăr, Take Ionescu, Alexandru Marghiloman, Nicolae Titulescu (igen, ő maga, 1917 és 1918 között), Constantin Argetoianu, Alex. Averescu, Barbu Ştirbey, Iuliu Maniu, Mircea Cancicov, Virgil Madgearu után jössz. (Itt is van egy „ismert nevem”: Constantin I. Iliescu, Bukarest második polgármestere, az egyesülés után.)
És ha már Bukarest polgármestereinél tartunk, milyen érzés lehet Dimitrie Brătianu, C.A. Rosetti, Nicolae Fleva, Grigore Cerchez, Pache Protopopescu, Nicolae Filipescu, Barbu Ştefănescu Delavrancea, Mihai. G. Cantacuziono és Vintilă Brătianu sorába beállni?
Meglátjuk, mire képesek közéleti vezető elitünk legújabb sztárjai. Egyelőre, a fenti listákra gondolva, csak egy dolgot mondhatunk: a „jelenlegieknek” jó idegeik vannak! A vállukon csak saját énjük terhét érzik (nyilvánvalóan a „főnökük” énjével megkettőzve), valamint egy csodálatos önbizalmat. Mit tehetünk mást, mint hogy sikert kívánunk nekik? Változtassák az ismeretlenségüket hírnévvé. A többi, ahogy a költő mondja, örömmel elviselünk mindent...
U.i. Én is voltam miniszter. Kétszer is. Elnézést kérek...
https://www.dilema.ro/situatiunea/ce-au-fost-si-ce-au-ajuns-ministrii-nostri_4934
Legfrissebb hírek
10:55
10:41
10:38
10:35
10:23
További hírek megtekintése