Vélemény: Bizalmi válság vagy bizalom a válság eljövetelében?

Az a bizarr ebben a fenyegető válságban, hogy az emberek valahogy kívül állnak rajta. Az INSCOP két friss adatai szembetűnőek ebben az összefüggésben: a románok 75%-a szerint az ország gazdasági helyzete romlott az egy évvel ezelőttihez képest, 44%-uk szerint pedig az anyagi helyzete romlott ugyanehhez az időszakhoz képest. Ez megmagyarázza, hogy miért van az az érzésünk, hogy mindenki tudja, hogy válság közeleg, de kevesen ismerik fel, hogy valamit tenni kell a sokk tompítása érdekében. Ez a különbség aközött, hogy hányan gondolják úgy, hogy egyénként rosszabb helyzetben vannak, és hányan gondolják úgy, hogy az ország gazdaságilag rosszabb helyzetben van, magában hordozza a közeljövő bizonytalanságával szembeni megküzdési mechanizmust. Különösen azért, mert az év második fele áremelkedéseket és új villamosenergia-árjelentési rendszereket hoz, ami nem sok jót ígér.
Legalábbis az infláció az elmúlt években nyilvánvaló volt, így nem csoda, hogy a románok mindössze 44%-a panaszkodik anyagi helyzetére. A magyarázat valószínűleg az árak fokozatos és folyamatos emelkedésében rejlik. Ez egyfajta hozzászokás a nehézségekhez a mi területünkön, ami jelentheti a rugalmasságot is - és ez valószínűleg sokszor segített minket a történelem során -, de azt is jelentheti, hogy néha nem vesszük észre, milyen veszélyek leselkednek ránk, vagy - van ez a változat - milyen problémáktól menekültünk meg a helyes viselkedéssel. "Ugyan már, uram, túlzásba viszik a világjárványt". Ne felejtsük el, hogy a világjárvány hogyan kezdődött kollektív erőfeszítéssel és szolidaritással, mindkettő látványos volt, hogy aztán általános és irracionális haraggal végződjön egy olyan állam ellen, amely mégis következetesebben és alkalmazkodóbban avatkozott be, mint vártuk, a beavatkozás minden jó és rossz tulajdonsága ellenére. Hasonlóképpen, miután elmúlt, a 2009-2010-es válság sem tűnt olyan nagynak, és sok más esetben a kezdeti félelem és mozgósítás zefírré változott, miután a veszély (valós, vélt, helyesen felmért, eltúlzott - mindegy) elmúlt.
Természetesen érthető az elégedetlenség azzal, ahogyan az intézmények - és nem csak az intézmények - reagálnak. De vannak olyan esetek, amikor összehasonlítva azt tettük, amit más uniós országok tettek, és nem feltétlenül rosszabbul, mint ők. Nézzük csak az informat.ro-n közzétett INSCOP-felmérést: évek óta, kisebb permutációkkal és a közvetlen valóságra érzékeny (de nem a jövőre vonatkozó) pontszámváltozásokkal, az intézményekbe vetett bizalom hierarchiája gyakorlatilag ugyanaz. Az elmúlt 35 évben a román társadalomban minden annyira megváltozott, hogy a bizalomeloszlási listák változatlansága olyasmit kell, hogy jelezzen, amit még mindig nem értünk. A valóság az, hogy mindannak ellenére, amit a szociológusok már több mint három évtizede kommentálnak, már nem beszélünk bizalmi válságról, mert a dolgok soha nem voltak jobbak, sőt, még csak nem is voltak mások.
A válság egyben terápiás fogalom is, amely természetesen mindenféle intézkedést igazol. És megmagyarázza, hogy miért vannak problémáink, mégpedig úgy, hogy az emberek, mielőtt felhúznák magukat, azt hiszik, hogy válságról van szó, és egy rövid időre van egy magyarázat, ami megnyugtatja őket. Abban a gondolatban, hogy ez nem valami olyan dolog, amit még nem láttak korábban. Majd fokozatosan elmúlik a válság, párhuzamosan a bizalom erodálódásával azok iránt, akik a válság alatt az országot vezették, jóban-rosszban, mindegy. Ennek a fenyegető válságnak, ha még nem kezdődött el, van néhány magyarázható paramétere: a világjárvány hatásainak enyhítésével kapcsolatos kiadások, az energiapiac liberalizációja, az ukrajnai háború stb. Az állam eladósodott, és nem rendelkezik a kívánt kapacitással ahhoz, hogy behajtsa, ami jár neki. A piac még mindig működik. Van itt egy kis paradoxon, ahogyan a közvéleménynek az állami kiadások megfelelőségével kapcsolatos álláspontjában is van egy kis paradoxon.
A válság másik oldalán a nyilvánosság, az adófizetők állnak, így vagy úgy. És mit mond a közvélemény, hogy mit szeretne, mi történjen a közkiadásokkal most, egy olyan válság/reform küszöbén, amelyben az állam, úgy tűnik, rosszabbul teljesít, mint a polgárai... Az INSCOP legutóbbi közvélemény-kutatásának egy másik mutatója vezet el minket ezekhez a válaszokhoz. 83%-a a románoknak úgy gondolja, hogy az államnak növelnie kellene az állami beruházásokat az oktatásban, 75% az egészségügyben, és még, a negyedik helyen, 63% szeretné, ha az állam növelné a kulturális beruházásokat. Mindez természetesen a hosszú távú fejlődés megértését mutatja a lakosság részéről. Úgy tűnik, hogy ez egy ideális ország, amelynek polgárai aggódnak az oktatásért, az egészségügyért, a kultúráért. Ez az optimista értelmezés. A pesszimista értelmezés e nézetek kényelmi szempontjaihoz kapcsolódik: a közvélemény és a politikusok számára egyaránt az oktatás, az egészségügy és a kultúra 35 éve prioritást élvez. De talán a közvélemény másként értelmezi ezeket a prioritásokat, mint a politikusok.
Attól tartok, hogy a nyilvánosság előtt hangoztatott "beruházás a védelembe", "beruházás az oktatásba", "beruházás az egészségügybe", "beruházás a kultúrába" formulák mögött három különböző, nehezen összeegyeztethető napirend húzódik meg, mindegyiknek megvan a maga logikája: a politikusok és a költségvetési döntéshozók napirendje, a szakmabeliek napirendje, a kedvezményezettek (a közvélemény) napirendje. De ez már egy minőségi szuperkutatás témája lenne.