VÉLEMÉNY: KGB Pártok

10-15 év múlva arról beszéltek – inkább informálisan – hogy Oroszország tervezi, hogy beszivárog a román és európai politikába és sajtóba. Akkoriban voltak olyan politikai nevek, elemzők és újságírók, akikről azt mondták, hogy a Kreml „támogatottjai”. Kivéve néhány egyetemi tanárt és kutatót, akik ezt jelezték a szakmai publikációkban, senki más nem tartotta ezt a témát valóban veszélyesnek, csupán Oroszország olcsó játékának, amelynek nem lesz valós következménye a demokratikus országokra nézve.

Ma azt mondhatjuk, a tévedés kockázata nélkül, hogy nincs olyan parlament Európában, amelynek a pulpitusáról ne beszélne, álcázva nemzeti vagy európai politikusként, legalább egy „képviselője” a Kremlnek.

Nyilvánvaló, hogy ezek a politikai szereplők kerülik ezt a „címet”, de azonnal lelepleződnek a Moszkvát érzékenyen érintő témákra adott reakcióik révén: orosz drónok, amelyek illegálisan behatolnak más államok területére (Lengyelország, Románia, Moldova stb.), politikai beszédek, a regionális geopolitikával kapcsolatos szavazási módjuk, narratívák és közvetítések, amelyek többé-kevésbé látható módon érkeznek. Ez a politikai hálózat, amely idővel épült és láthatóan, valamint titokban is pénzügyileg támogatott – pontosan ahogyan Dmitrij Medvegyev egy interjúban nyilatkozott, nemrégiben – sikerült megkérdőjeleznie alapvető témákat a biztonságunkkal kapcsolatban: támogatás Ukrajna számára, NATO-hoz való tartozás, az Európai Unió legitimitása vagy a kontinens energetikai biztonsága.

10-15 év múlva a romániai és euro-atlanti titkosszolgálatok és ügyészségek nem beszéltek nyilvánosan erről a témáról. Az utóbbi években, szokatlan módon, számos nyilvános jelentés készült a titkosszolgálatok és az ügyészségek részéről, amelyek rendkívül súlyos bűncselekményeket, nevezetesen árulást és a nemzeti biztonság elleni támadást tárgyalnak.

A fő „kapuk”, amelyeken Oroszország belépett a nemzeti és európai politikába, a következők: (i) politikai pártok, (ii) tömegtájékoztatás és (iii) szociális hálók. Mindegyik megérdemel egy külön elemzést. Ma a politikai pártokkal kezdem.

A jelenség megértéséhez a politikai pártok klasszikus szerepét kell figyelembe venni. A pártok több mint két évszázada a modern demokráciák gerincét alkotják. Formálják az ideológiákat, programokat építenek és közvetítik az állam és a polgárok közötti kapcsolatot. A liberalizmus, konzervativizmus, szociáldemokrácia vagy kereszténydemokrácia nem csupán egyszerű relikviák a tankönyvekből, hanem ma is meghatározzák Európa politikai életét. De ezek a klasszikus pártok folyamatosan eróziónak, a hitelességük elvesztésének vannak kitéve, különböző és összetett okok miatt.

Ezen a háttéren az utolsó évtizedekben új „politikai áramlatok” hatoltak be a színpadra, de kettő, különösen, megtámadta a politikai verseny alapjait: egyrészt a populizmus, másrészt megjelentek azok, amiket „KGB-pártoknak” nevezhetünk.

Populizmus: a hang, amely nem hisz semmiben

A kommunikációs forradalom a politikát folyamatos előadássá alakította. A szociális hálók felváltották a vitát az azonnali reakcióval, a szlogenekkel és az érzelmekkel. Ebben a térben a populizmus virágzott. A klasszikus pártokkal ellentétben a populista pártok nem támaszkodnak egy stabil ideológiára. Nincs koherens világképük, csupán a pillanat frusztrációit tükrözik.

A populisták nem hisznek semmiben. Ma a „nemzeti függetlenséget” hirdetik, holnap rejtett finanszírozásokat keresnek. Ma a „hagyományos értékek” zászlaját lengetik, holnap a „bányák újranyitását” tárgyalják zárt ajtók mögött. A populizmus egy technika a csalódások megragadására, nem egy ideológia. És éppen ezért masszívan sebezhetővé tette a klasszikus politikai rendszereket, és előkészítette a terepet más „gonosz szereplők” beszivárgásához.

„KGB-pártok”: régi módszer, új eszközökkel

Ez nem az első alkalom, hogy Moszkva ilyen típusú eszközöket használ. Az interbellum időszakában a Komintern pártokat és szakszervezeteket infiltrált Európa-szerte, hogy destabilizálja a demokratikus rendszereket. A háború után a nyugat-európai kommunista pártok – különösen Franciaországban és Olaszországban – legálisan és demokratikusan a Kreml ötödik oszlopaivá váltak.

A Kommunista Párt Olaszországban (PCI), amelyet Palmiro Togliatti vezetett, 1946-ban közel 19%-ot szerzett a választásokon, és 1948-ra 31%-ra nőtt, a szocialistákkal való szövetségben. A Francia Kommunista Párt (PCF), amelyet Maurice Thorez vezetett, a háború utáni Franciaország első pártja volt: 26% 1945-ben, 28,6% 1946-ban. Finnországban a kommunisták 23%-ot, Belgiumban 13%-ot, Hollandiában és Norvégiában pedig több mint 10%-ot értek el. Sok ilyen országban a kommunisták nagyon közel álltak ahhoz, hogy kormányra kerüljenek.

Évekig ezeknek a pártoknak a vezetői tagadták a Moszkvától való függőséget. De a kommunizmus bukása után a titkosított dokumentumok világosan megmutatták: a PCI, a PCF és más hasonló pártok masszívan kaptak finanszírozást a Kremltől, ideológiailag koordinálták őket és logisztikailag támogatták. Csak névleg voltak pártok. Valójában KGB-ügyletek voltak, a politikai szervezetek látszólagos (jogi) fedője alatt.

Ma a módszer ugyanaz, csak az eszközök változtak. Oroszországnak már nincs szüksége arra, hogy egész újságokat vásároljon vagy pénzes táskákat küldjön a pártvezetőknek. Ma már vannak szociális hálók, média csatornák és kifinomult pénzügyi mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik, hogy a befolyás közvetlen, azonnali és nehezen ellenőrizhető legyen. Ha az Olasz Kommunista Párt és a Francia Kommunista Párt valaha Moszkva bábjai voltak Nyugaton, ma ezt a funkciót az új „szuverenista” pártok veszik át, amelyek a nemzeti ideológiát utánozzák, de a Kreml érdekeit szolgálják.

Kortárs példák

Románia sem mentes ettől. Az AUR „a patrióták pártjaként” mutatkozik be, de legionárius beszédeket recycle-ál, megkérdőjelezi a NATO-t és az EU-t, és olyan összeesküvés-elméleteket terjeszt, amelyek az orosz propaganda által terjesztettekkel azonosak. Olyan vezetők, mint Călin Georgescu nyilvánosan dicsőítették a Legionárius Mozgalmat, és Románia elszigetelését „nemzeti alternatívaként” mutatták be. Valójában mindezek az üzenetek csak a ország euro-atlanti irányvonalának aláásására szolgálnak.

Moldovában a Șor Pártot betiltották, miután kiderült, hogy orosz pénzeket kapott, hogy megfizetett tüntetéseket szervezzen. Már nem politikai véleményekről volt szó, hanem illegálisan finanszírozott szubverzív műveletekről.

Németországban az AfD-t orosz pénzekkel és propagandával való kapcsolatokkal vádolták, miközben a támogatás leállítását követelték Ukrajna számára. Franciaországban a nacionalista formációk orosz bankoktól vettek kölcsönöket. Olaszországban politikai vezetők moszkvai képviselőkkel mutatkoztak be. Nagy-Britanniában a BREXIT kampányát orosz irányítású dezinformációs hálózatok táplálták. Ma pedig látjuk, hogyan nyilvánulnak meg a kapcsolatok: a kelet-európai radikális pártok vezetői, mint George Simion, részt vesznek szélsőséges tüntetéseken Londonban, világosan bemutatva, hogy a „háló” hogyan támogatja egymást a határokon át, mindenki szeme láttára.

Semmi sem új. Csak az eszközök tökéletesedtek.

A véleménynyilvánítás szabadsága és a vörös vonal

Demokráciában mindenkinek joga van hinni, amiben akar. Bárki mondhatja, hogy Putyin „jó”, vagy hogy az Európai Unió „rossz”. A gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadsága az alap, amelyet védelmezünk.

De amikor ezek a hiedelmek manipulációs eszközökké válnak, amikor illegális finanszírozásokkal és külföldi hatalmak által koordinált kampányokkal támogatják őket, akkor már nem véleményről beszélünk. Egy másik területre lépünk: szubverzió, destabilizálás, nemzeti árulás. A „KGB-pártok” nem eszmei pártok, hanem politikai szabotázs struktúrák.

Mi a teendő?

Nem maradhatunk nézők. Azt mondani, hogy „ez a demokrácia” és tolerálni a törvényeket megszegő pártokat valójában a demokráciáról való lemondást jelenti. A véleménynyilvánítás szabadsága nem jelenti azt, hogy pénzt kapunk Moszkvától, hogy fasiszta szimbólumokat dicsőítsünk vagy megfizetett tüntetéseket szervezzünk. Ha átlépjük ezt a vonalat, már nem politikai ellenzék vagyunk, hanem egy külföldi hatalom ügynöke.

Számtalan nyilvános példa van az utóbbi évek Romániájában: rejtett finanszírozású tüntetések, közvetlen támadások a NATO és az EU ellen, Putyin dicsőítésére tett nyilatkozatok, együtt a katonai védelmi mechanizmusok aláásására tett kijelentésekkel. Mindezek törvénysértések, ha azonosítják a pénzügyi köröket a Putyin-párti és NATO/UE-ellenes propaganda komplex rendszerének hátterében. Ezen események előtt az állam nem vonhatja meg a vállát.

Az intézményeknek nincs szükségük új törvényekre, hanem bátorságra van szükségük a már meglévő jogszabályok alkalmazásához. Van jogszabályunk az extremizmus ellen, büntető törvénykönyv, pénzügyi ellenőrző intézmények. Mi hiányzik? Politikai akarat? Amikor a CNA hallgat, a televíziók a Kreml szócsövévé válnak. Amikor a Független Választási Hatóság szemet huny, a piszkos pénzek „adományokká” válnak. Amikor a Parlament relativizálja a múltat, homályos vagy hiányos törvényekkel, a fasizmus „véleménnyé” válik.

Amikor a klasszikus politikai pártok megértik, hogy nem legitimálhatják a „KGB-pártokat”? Ha nem nevezik meg a jelenséget és nem határolódnak el határozottan, akkor a hallgatásukkal bűnrészessé válnak. Az AUR, SOS, POT és olyan vezetők, mint Călin Georgescu nem csupán a román politika „alternatívái”, hanem ellenséges stratégia bábjai, közvetlenül a Kreml „szuverenitásának” eszközei.

A politikai csata már nem klasszikus, „bal-jobb” típusú. Arról van szó, hogy választani kell a demokrácia és a szubverzió között, a jogállam és a külső irányítású anarchia között, a patriotizmus és a hazaárulás között.

A „KGB-pártok” tolerálása azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy Moszkva területén játszunk. Ezeket nevén kell nevezni, szankcionálni kell őket, és amikor a bizonyítékok megkövetelik, meg kell tiltani őket – ez a demokrácia védelmét jelenti.

Nem szabad összekevernünk a szabadságot a gyengeséggel. A demokráciát nem lehet magától megvédeni.

Ezért ebben a kontextusban, ahol Oroszország minden eszközzel próbálja felfüggeszteni a demokráciát Romániában, a Legfőbb Ügyészség akciói, amelyek célja a hibrid támadások illegális mechanizmusainak feltárása, a választások csalásával, emberek és politikai pártok segítségével, teljesen törvényes lépés a Román Állam védelmében, amelyet nekünk, polgároknak, úgy kell értékelnünk, ahogyan van.

Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem csak Călin Georgescuval dolgozott Romániában. Azoknak a „készségeknek”, akik „készen állnak” a ROMÁNIA lerombolására, a listája sokkal hosszabb. Ezért várom, hogy a számtalan illegális cselekedetet, amelyek közül néhányat már nyilvánosan jeleztek, amelyek főként a „szuverenista” pártok finanszírozási mechanizmusait célozzák, gyorsan elemezzék a megfelelő intézmények. Egy politikai párt nem lehet egy külföldi hatalom eszköze. Egy politikai párt, definíció szerint, egy intézmény, amely kizárólag a román polgárok szolgálatában áll, és semmi más. Mindenkinek, aki nem érti és nem tiszteli ezt a minimális követelményt a demokráciában, szembesülnie kell a törvény követelményeivel.