Andrei Pleșu, Dilema.ro: A bíróság alárendelése – egy végzet?

Rájövök, megdöbbenve, egy 2004 májusában írt cikkre, amely egy hevesen vitatott témáról szól, nálunk, néhány hónapja: az Igazságügy témája. Tehát ismét egy bizonyítékot látunk arra, hogy a mi kis országunkban az „aktuális” hajlamos egy „régi betegség” lenni, még akkor is, ha a „környezet” néha megváltozott. Az alábbi szöveg újraolvasásakor talán felfedezzük, a mi „demokratikus” fáradtságunkban, a megújulás szükségét és energiáját.

A lapok rögzítik Scheele úr, a Bukaresti Európai Bizottság Delegációjának vezetője, szomorú nyilatkozatát: az Igazságügyi Minisztérium által készített előzetes tanulmány azt mutatja, hogy a román bírák 81%-a illuzórikusnak tartja a bírósági rendszer függetlenségét. Az első reakcióm inkább pozitív: egyrészt a minisztérium döntése, hogy tanulmányt készít erről a témáról, számomra intelligens és őszinte. A második jó hír a transzparencia: a tanulmány eredménye súlyos, de mégis nyilvános. A harmadik jó hír az, hogy a bírák 81%-ának kritikus véleménye van a rendszerrel kapcsolatban, amelyben dolgoznak. És ha kritikus véleményük van, akkor bátrak és tiszták. De e kezdeti jókedv után észre kellett vennem, hogy a helyzet logikailag a összeomlás felé hajlik. Két lehetőség van: ha a bírák 81%-a helyesen diagnosztizálja a válságot, akkor a dolgok nem annyira drámaiak, és az egész probléma a fennmaradó 19%-ra redukálódik, akik éppen azért, mert alárendelt helyzetben vannak, hipokrit módon hirdetik a függetlenséget. Ha azonban a 81% is alárendeltnek érzi magát, akkor nem világos, hogy miben áll a „függetlenségük” a bíróságukban. Kérdezed, más szavakkal, hogy miért nem válik a függőség tiszta tudata spontán az felszabadító cselekvés alapjává. Egy külső elemző higgadtan mondhatja, hogy az Igazságügy rosszul működik. De furcsa, hogy a rendszer többsége panaszkodik arra a rendszerre, amelyet ők alkotnak. A rendszer ők maguk! A taxisofőrök például kijelenthetik, hogy a taxisofőrök 81%-a részeg. De nevetséges lenne, ha a taxisofőrök maguk is bejelentenék, hogy 81%-ban részegek, mintha az alkoholizmus egy végzet, egy rejtélyes módon a szakmába beoltott kórokozó lenne, amelyet idegen, ártalmas erők okoznak. Nem panaszkodhatsz, hogy álmatlan vagy, miközben egyszerre megtagadod, hogy lefeküdj. Nos, pontosan így mutatkozik meg a bírák „önkritikája”. Úgy viselkednek, mintha kívül lennének a saját közösségükön, képesek klinikailag elemezni azt, mentesen a kíméletlenségtől, de ugyanakkor képtelenek reformálni azt. A diktatúra alatt a bírák nem lehettek függetlenek, mert a diktatúra nem engedi meg egyetlen intézmény függetlenségét sem. De most? Most a jogszabály a hibás – mondják egyesek. Egy jogszabály, amely nem védi a bíró függetlenségét. Nem védi, de nem is tiltja! Mi akadályozza meg a mai bírót, hogy helyesen viselkedjen, a törvények szigorú engedelmességében, minden külső beavatkozástól mentesen? A válasz nem lehet más, mint melankolikus: a bátorság hiánya, a politikai nyomásra való sebezhetőség, a karrierizmus, a morális következetlenség, az energia hiánya, az igazságszolgáltatás hivatásának fakósága, egy szóval, a saját gyengeségei és lemondásai. Nem meggyőző egyetlen panasz sem az „objektív határokra” a függetlenség terén. Az olyan formulák, mint: „Mit tehetünk?” vagy „Ha visszaélünk a függetlenséggel, elveszítjük a posztunkat, a fizetésünket, a előrelépési lehetőségeinket” stb. éppen a felelősség mediokritását, a kis árat mutatják, amelyet a felelősök maguknak adnak. Több vertikális magatartás, egy erősebb és intenzívebb testületi szellem, a bármilyen engedmény szisztematikus elutasítása elegendő feltétele lenne a helyzet javításának. Ha a 81% -os bírák, akik észlelik a nevetséges alárendeltségüket egy illegitim politikai bürokráciával szemben, holnap úgy döntenének, hogy a szabad és felelős emberek magatartását követik, ha holnap a szakma képviselői szembeszállnának a tisztátlan beavatkozással és a hatalom pimaszságával, a hazai Igazságügy megnyerné az erőt és a presztízst, mint egy valódi intézmény. Mindenesetre nem játszhatja végtelenül az ártatlan áldozat szerepét, a megsértett szűzét, akit senki nem ért meg, nem véd meg és nem szeret.

A körülmények minden keserűsége ellenére optimista vagyok. Azokban a néhány körülményben, amelyek között a bíróságokon jártam, kellemesen meglepett, hogy milyen nagy a fiatal bírák száma. Ők jelentik számomra az utolsó reményeim forrását. A fiatalság egyáltalán nem illik az engedelmességhez és a kicsinyes, önző számításhoz.

https://www.dilema.ro/situatiunea/aservirea-justitiei-o-fatalitate