Európa a védelem között retorika és valóság. Miért kell a Bizottságot egy valódi közös védelmi piac felé terelni?
Mindig nézd híreinket a Google-on
Vasile Déncu elemziálja a politikai légkör és az ipari valóság közötti szakadékot Európában a védelem területén, érvelve amellett, hogy az EU-nak szüksége van egy egységes védelmi piacra és egy sokkal integráltabb ipari politikára.
A védelmi egységes piacról és a nagy európai katonai felkészülési projektekről szóló két jelentés elfogadása a márciusi plenáris ülésen Strasbourgban fontos pillanatot jelent az Unió biztonságpolitikai fejlődésében. Az Európai Parlament világos üzenetet küld: Európa nem működhet tovább egy fragmentált védelmi iparral, következetlen nemzeti beszerzésekkel és veszélyes stratégiai függőségekkel.
De a Parlament szavazása másról is szól, implicit módon, még ha a hivatalos szöveg óvatosabb is, mint kellene. Az európai védelem sokkal lassabban halad, mint ahogy azt a geopolitikai valóság lehetővé tenné. Miközben a fenyegetések növekednek, az európai védelem ipari és stratégiai architektúrája egy bürokratikus kompromisszumban ragadt a nemzeti szuverenitások, a belső piaci szabályok és a Bizottság hiányos kezdeményezései között.
A probléma már nem az elemzések hiánya. A Letta, Draghi vagy Niinistö jelentések már elmondták ugyanazt: az európai védelmi ipar fragmentáltsága magasabb költségeket, inkompatibilis rendszereket és csökkent reakcióképességet eredményez. Mario Draghi az európai versenyképességről szóló jelentésében figyelmeztet, hogy a védelmi ipar fragmentáltsága az Unió egyik legköltségesebb stratégiai hatékonysági hiányossága, egy olyan időszakban, amikor a globális technológiai verseny felgyorsul. Évtizedek óta először az ipari kapacitás újra a biztonság központi változójává válik.
Bizonyos esetekben Európa körülbelül 30%-kal többet fizet a katonai felszerelésekért, mint amennyit akkor fizetne, ha valóban együttműködne az Unió szintjén.
A valódi probléma a politikai radikalizmus hiánya az intézményi válaszban. A Bizottság továbbra is a védelmet a belső piac ipari szektoraként kezeli, nem pedig az európai biztonság stratégiai infrastruktúrájaként. A javasolt eszközök hasznosak, de elégtelenek. Vannak szabályozások, pénzügyi ösztönzők, kutatási programok, együttműködési mechanizmusok, de mindezek szükséges lépések anélkül, hogy megváltoztatnák a rendszer strukturális logikáját.
Európának még nincs egységes védelmi piaca. Csak az ipari koordináció kezdetével rendelkezik.
Stratégiai fragmentáció
A fragmentáció továbbra is központi probléma. Európa túl sok hasonló típusú felszerelést gyárt, amelyeket külön-külön fejlesztenek, külön-külön vásárolnak és külön-külön tartanak karban. A rendszerek nem interoperábilisak, az ellátási láncok hiányosak, és a fejlesztési ciklusok túl lassúak egy drónokkal, mesterséges intelligenciával és elektronikus hadviseléssel dominált technológiai környezetben.
Míg az Egyesült Államok egy integrált katonai ipari ökoszisztémát működtet, a valóságban a különbség Európa és a nagyhatalmak között nemcsak katonai, hanem rendszerszintű. Az Egyesült Államok egy integrált katonai ipari komplexumot működtet, amely képes gyorsan átalakítani a technológiai innovációt katonai kapacitássá. Kína gyorsan hasonló modellt épít. Európa egy szétszórt ipari modellbe ragadt, amelyben a nemzeti piacok logikája továbbra is dominálja a kontinentális biztonság logikáját.
Európa továbbra is úgy működik, mint a védett nemzeti piacok gyűjteménye. Ez a fragmentáció nemcsak a nemzeti érdekek eredménye, hanem az európai vezetés hiányának következménye is.
A Bizottság eddig inkább a tagállamok közötti önkéntes együttműködést ösztönözte, de az önkéntes együttműködés nem elegendő egy olyan területen, amely meghatározza a kontinens stratégiai biztonságát. Az Európai Uniónak sokkal közvetlenebb, ambiciózusabb és politikai védelmi ipari politikára van szüksége.
A stratégiai szolidaritás elve
Az egyik fogalmi akadály az, ahogyan Európa továbbra is értelmezi a fenyegetéseket. Hosszú ideig az európai biztonságot a földrajzi közelség elve alapján gondolták. Azok az államok, amelyek közelebb álltak a kockázatos határokhoz, felelősebbnek és tehát jobban ki voltak téve a védelmi beruházásoknak.
Ez a logika már nem felel meg a valóságnak. A kortárs fenyegetések nem tisztelik a geográfiát. A kibertámadások nem tartanak számot a határokra, az energetikai infrastruktúrák szabotázsa nem helyi, az információs manipuláció az egész európai térben azonnal terjed. A terrorizmus, a regionális instabilitás vagy az ellátási láncokra nehezedő nyomás egyszerre érinti az összes tagállamot.
A földrajz már senkit sem véd.
Ezért Európának fel kell váltania a fenyegetés közelségének elvét a stratégiai szolidaritás elvével. Az európai biztonságnak oszthatatlannak kell lennie, egy tagállam sebezhetősége az egész Unió sebezhetőségévé válik.
Ez a fogalmi változás a beruházások, ipari programok és katonai tervezés szervezésében is tükröződnie kell.
Mi hiányzik a Bizottság stratégiájából
A Parlament által elfogadott jelentések világosabbá teszik a kormányzás, a menetrend és a finanszírozás kérdéseit olyan nagy projektekkel kapcsolatban, mint az Európai Drónvédelmi Kezdeményezés, a Keleti Flank Figyelő vagy a Légvédelmi Pajzs. Ez a kérés sokat elmond a jelenlegi helyzetről. Európa ambiciózus projekteket hirdet, de gyakran nem világos, hogyan fogják azokat megvalósítani.
A Bizottságnak válaszolnia kell néhány alapvető kérdésre.
Az első kérdés a kormányzásra vonatkozik. Ki dönti el az európai védelmi ipar prioritásait: a tagállamok, a Bizottság, az Európai Védelmi Ügynökség vagy az ipari konzorciumok? Egy világos döntéshozatali központ hiányában a projektek technokrata kompromisszumokká válhatnak, amelyeknek nincs kritikai tömege.
A finanszírozás kérdését is tisztázni kell. Az Európai Védelmi Alap fontos eszköz, de mérete szerény marad a valós védelmi ipari igényekhez képest. Európa nem tud komoly stratégiai autonómiát építeni korlátozott költségvetési programokkal.
Végül a harmadik kérdés a valós ipari integrációra vonatkozik. A közös beszerzésekre és a európai termelésre vonatkozó szigorú szabályok hiányában a "Vásárolj Európait" koncepciója inkább politikai formulává válhat, mint gazdasági gyakorlattá.
Európának át kell térnie az ösztönzőkről a kötelezettségekre és a szlogenekről a pragmatikus megoldásokra.
A védelmi ipar politikája
Az Európai Uniónak explicit módon el kell ismernie, hogy a védelmi ipar nem egy szokásos gazdasági szektor, hanem egy stratégiai infrastruktúra, amely összehasonlítható az energiával, az űrrel vagy a digitális infrastruktúrával.
Ez néhány konkrét változást jelent.
A közös beszerzéseknek a szabálynak, nem pedig a kivételnek kell lenniük.
A nagy európai programokat már a kezdetektől multinacionális programokként kell megtervezni.
A védelmi termelést európai ipari ökoszisztémákban kell megszervezni, nem pedig a nemzeti logikák által dominált fragmentált láncokban.
Az innovációt radikális eszközökkel kell felgyorsítani, hasonlóan a DARPA típusú ügynökségekhez. Az ukrajnai háború egy alapvető dolgot mutatott meg: a technológiai alkalmazkodás sebessége a katonai hatalom döntő tényezőjévé vált. A drónok, autonóm rendszerek és katonai mesterséges intelligencia radikálisan csökkentették a hagyományos fegyverfejlesztési ciklusokat. Ebben a kontextusban Európa már nem engedheti meg magának a lassú és fragmentált ipari folyamatokat.
Európának olyan mechanizmusokra van szüksége, amelyek képesek finanszírozni a diszruptív technológiákat, nem csupán az inkrementális projekteket.
Végül Ukrajna integrálása az európai védelmi ipari ökoszisztémába stratégiai prioritásként kell kezelni.
Európának stratégiai döntésre van szüksége
Európa egy döntő szakaszba lép a biztonsági történetében. Az ukrajnai háború, a globális instabilitás és a katonai technológiák gyors átalakulása arra kényszeríti az Uniót, hogy újragondolja, hogyan termel biztonságot.
A védelmi egységes piac nem technikai projekt. Ez egy alapvető politikai választás.
Ha Európa meg akar maradni stratégiai szereplőnek egy nagyhatalmak dominálta világban, gyorsan egy integrált, innovatív védelmi ipart kell építenie, amely képes nagy mennyiségben termelni.
Az iráni háború új dimenziót ad az európai stratégiai sürgősségnek. Brutálisan megmutatja, mennyire sebezhető Európa egy összekapcsolt konfliktusok világában. Egy katonai válság a Perzsa-öbölben azonnali hatásokat gyakorol az energetikai biztonságra, a pénzügyi piacokra és az európai politikai stabilitásra.
A tengeri szorosok, az energetikai infrastruktúrák, az ellátási láncok és a digitális hálózatok bármely regionális konfliktust globális eseménnyé alakítanak. A konfliktus azt bizonyítja, hogy Európa egy új globális stratégiai interdependencia korszakában él, amelyben az energetikai biztonság, a digitális infrastruktúra és a geopolitikai stabilitás elválaszthatatlanok. Egy katonai válság a Közel-Keleten néhány nap alatt hatásokat gyakorolhat az európai energetikai piacokra, az ipari láncokra és a belső politikai stabilitásra.
Ugyanakkor a háború megerősíti egy kényelmetlen valóságot: Európa viseli a geopolitikai válságok következményeit anélkül, hogy mindig lenne kapacitása a fejlődésük döntő befolyásolására.
Ez a stratégiai függőség definíciója. A tanulság világos. A kortárs világban a biztonságot már nem a távolság határozza meg, hanem a kollektív cselekvés képessége.
A földrajz már senkit sem véd, csak a stratégiai szolidaritás és a közös ipari erő védheti meg Európát.
Az európai integráció története gyakran a válságok nyomására haladt előre. Ma Európa ismét egy ilyen pillanatban van. A különbség az, hogy ezúttal a tét nem csupán a gazdasági jólét, hanem a kontinens képessége saját politikai rendjének megvédésére.
Az Európai Parlament lépett egyet ebbe az irányba. Most a Bizottságon a sor, hogy bizonyítsa, képes ezt a politikai ambíciót valós hatalmi stratégiává alakítani.
Legfrissebb hírek
22:58
22:42
22:30
22:18
21:57
További hírek megtekintése
HÍREK UGYANARRÓL A TÉMÁRÓL
.webp)
