Andrei Cornea: Cenzúra az oktatásban?
Nemrégiben némi zűrzavart keltett a Daniel David oktatási miniszter nyilatkozata, miszerint „a tanároknak jelenteniük kell azokat az eseteket, amikor egy kolléga összeesküvés-elméleteket vagy hamis információkat terjeszt”. Ugyanezt kellene megtenniük a szülőknek vagy akár a diákoknak is, és az érintett tanárokat büntetni kellene. Nyilvánvaló, hogy ugyanez vonatkozik arra az esetre is, amikor egyes tanárok a pszeudotudományok (numerológia, asztrológia stb.) híveiként nyilvánulnak meg, amelyek gyakran összefonódnak az összeesküvés-elméletekkel, véli a miniszter.
Néhányan siettek, hogy ezt a nyilatkozatot árulásra való felhívásként értelmezzék, és a „szekurizmus” vagy a „politikai cenzúra” szavakat használták. De én úgy gondolom, hogy a miniszternek jó érvei vannak: például az antivakcinalizmus terjesztése a biológiaórákon vagy a „lapos föld” tanítása a földrajzórákon nemcsak hogy szétszedi az oktatási szövetet, hanem mérgezi a gyerekeket olyan elméletekkel, amelyek ártanak nekik, amennyiben nem küzdenek hatékonyan ellenük. Ha egy gyógyszerésznek kötelessége jelezni a hatóságoknak egy kollégája esetét, aki káros anyagokat ad hozzá az általa készített gyógyszerekhez, milyen kifogásunk lehet, amikor egy tanár bejelenti egy kollégája antivakcinalizmusának terjesztését? Egy mélyen hamis, minden tudományos elvvel ellentétes nézet ártalmas volta legalább annyira nagy, mint egy hamisított gyógyszer receptének ártalmas volta – csak annyira, hogy a mentális és spirituális egészségre gyakorolt hatások később fognak megmutatkozni.
Elvileg tehát úgy vélem, hogy nem lehet szilárd kifogást megfogalmazni. A probléma azonban akkor merül fel, ha a tanár az adott összeesküvés-elméletet terjeszti – például azt az elképzelést, hogy a vakcinák ártalmasak és a népesség ellenőrzésére fejlesztették ki – nem az órákon, hanem a közösségi médiában, szabadidejében. Mit tegyünk egy tanárral, aki, miközben szigorúan betartja a tudományos magyarázatokat az órákon, összeesküvés-elméletekkel árasztja el a Facebookot? Ő érvelhetne azzal, hogy a szakmai kötelezettségét teljesíti a rászánt időben, de szabadidejében azt állítja, hogy joga van véleményt nyilvánítani, akárcsak bármely más állampolgár. Őt is büntetni kellene?
A tény az, hogy a tanár nem „bármely más állampolgár”. Véleményei, még ha a szakmai kereten kívül is fejezi ki őket, számítanak az oktatásra. Ha a diákjai (vagy a szüleik) tudomást szereznek róluk – ami szinte elkerülhetetlen –, akkor azt fogják gondolni, hogy amit a tanár mond vagy magyaráz az órán, az nem igaz, mivel ő maga sem hisz ezekben a dolgokban, és ráadásul a kettősség etikai szempontból elfogadható. Valóban úgy gondolom, hogy bizonyos helyzetekben a kettősség jelenléte oktatási szempontból súlyosabb lehet, mint egy folyamatos és egységes összeesküvés-elmélet: ez azt sugallhatja, hogy mivel az embereket hatóságok üldözik a meggyőződéseik miatt, és a „saját fejjel gondolkodás” üldözött, a kettősség egy legitim taktika. Ezért az összeesküvés-elméletek plauzibilisebbnek tűnnek. A gyermek így nemcsak egy pszeudotudományt tanul, hanem egy pszeudológiát is. Tehát véleményem szerint a tanárt büntetni kellene az „összeesküvés-elmélet terjesztéséért” és a „pszeudotudomány terjesztéséért”, még akkor is, ha nyilatkozatai kizárólag a közösségi médiában történnek, és nem az órán.
Nyilvánvaló esetekben természetesen nem lesz nehéz ezt az elvet alkalmazni. De számos határvonalas vagy határközeli eset van. Például egy tanár nem lehet a „lapos föld” elmélet híve (bibliai literalizmus), de kijelentheti, hogy „teremtéselmélet” híve, ezzel ellentmondva a tanítandó evolúciós elméletnek. Őt is el kellene tiltani? Vagy azt kellene kérnünk tőle, hogy az órákon egyaránt magyarázza el a teremtéselméletet és az evolúciót érvekkel és ellenérvekkel? Ez nem lenne éppen egyszerű sem számára, sem a diákjai számára.
És mi lenne, ha egy történelem tanár a diákoknak a kommunizmus vagy a fasizmus „érdemeiről” beszélne, többet, mint amit egyes diákok vagy szüleik normálisnak tartanának? Mi a határ a bemutatás és a rejtett propaganda között? Ki dönt erről a határról? A diákok, a szülők, a kollégák, a hatóságok? Vagy mi lenne, ha egy filozófia tanár túl inszisztensen és láthatóan csodálattal beszélne Nae Ionescu munkásságáról és írásairól? Ha a tanár őszintén bemutatná a különböző értelmezéseket és vitákat a jelenben és a múltban, az helyes lenne? Néhányan egyetértenének ezzel a holisztikus megközelítéssel. Mások azonban azt kifogásolnák, hogy ezzel a fiatalok, még formálatlanok, relativista nézetet kapnak, és a tanárnak kötelessége szilárd etikai és kritikai mércét adni, nemcsak alternatív téziseket bemutatni. De másrészt természetesen megszaporodnának a szolgálati feljelentők, akik alaptalanul bárkit feljelentenének, aki nem tetszik nekik, összekeverve (szándékosan vagy anélkül) a bemutatás logikáját és az igazolás logikáját.
Amit mondani szeretnék, az az, hogy kockázatok léteznek, bárhogyan is járunk el. Nem fogunk mindenkinek megfelelni, és a disszonanciák mindig hallatszani fognak. Mégis úgy hiszem, hogy a nagy viták (történelem, bioetika, tudomány) oktatási folyamatban való kezelése, akár leegyszerűsített, de nem hamisító módon, előnyösebb, mint bármilyen dogmatizmus. Azonban elfogadni, a véleménynyilvánítás szabadságának ürügyén, hogy a tudományt és a tudást nyíltan ellentmondanak vagy nevetségessé teszik egyesek, akiknek az lenne a feladatuk, hogy támogassák és átadják, számomra a legrosszabb dolog, és ezt ugyanúgy kellene büntetni, mint egy nem megfelelő orvosi vagy gyógyszerészeti tevékenységet.
.webp)
