A Nagy Tét

A munkáltatói szövetség, a Concordia nemrégiben közzétett Kiáltványának valódi tétje túlmutat a számokon és az európai alapokon: arról van szó, hogy Európa olcsó végrehajtójának státuszából a régió ipari építészévé váljunk.

Románia közvetlen veszélyben van, hogy megreked a „közepes jövedelem csapdájában” — egy olyan országként, amely a Nyugaton létrehozott technológiát fogyasztja, alacsony profitrátájú alkatrészeket szerel össze, és krónikusan függ a brüsszeli pénzügyi infúzióktól. Ha Románia a 2028–2034 közötti időszakban továbbra is kizárólag a pénzek felvételi arányával méri a sikert, fennáll a veszélye, hogy gazdaságilag irrelevánssá válik egy olyan Európában, amely már nem a bürokráciát, hanem az innovációt, az energia-szuverenitást és a fejlett termelési kapacitást jutalmazza.

Így tehát az abszorpció nagy illúziójával élünk, de 60 milliárd euró ugyan a felszínen tart bennünket, Romániát azonban nem menti meg Európa gazdasági perifériájától. Az EU-hoz való csatlakozásunk óta a politikai osztály és a bukaresti közigazgatás veszélyes illúziót táplált: azt az elképzelést, hogy Románia gazdasági sikerét kizárólag az európai uniós források abszorpciós százalékában mérik. A bürokratikus mutatók kipipálását a dicsőség egyfajta címévé változtattuk, projekteket pipáltunk ki, szép számokat jelentettünk Brüsszelnek, és felületesen megelégedtünk a növekvő GDP-vel, anélkül azonban, hogy a társadalom valódi fejlődését is mértük volna. Valójában összekeverjük a pénz beáramlását az országba a valódi fejlődéssel, figyelmen kívül hagyva egy kegyetlen valóságot: nagyrészt továbbra is felvevőpiac és alacsony hozzáadott értékű összeszerelőüzem vagyunk.

A Concordia Munkáltatói Szövetség által a Románia Gazdasági Építészetéért kiáltványban megfogalmazott figyelmeztetés történelmi fordulópont idején érkezik. Az európai játékszabályok a szemünk láttára alapvetően megváltoznak. Az új Többéves Pénzügyi Keret (2028–2034) már nem kínál biankó csekkeket pusztán azért, mert létezünk a térképen. Kétségtelen, hogy mintegy 60 milliárd eurós nemzeti allokációval rendelkezünk. A valódi tét — és a román állam valódi érettségi tesztje — azonban a Versenyképességi Európai Alap és a Horizon Europe 400 milliárd eurós óriási csomagjában rejlik. Ezek a pénzek nincsenek előre allokálva. Nem érkeznek maguktól. Egy kemény versenyben, projektről projektre kell megszerezni őket, közvetlen versenyben Németország, Franciaország vagy Hollandia ipari bajnokaival.

Itt tátong a szakadék aközött, ahogyan eddig működtünk, és aközött, amit a jövő tartogat számunkra. Ha a 2028–2034-es időszakba ugyanazzal a hivatalnoki mentalitással lépünk be, steril eljárásokba merevedve, érett projektek és világos ipari jövőkép nélkül, jelentős stratégiai kudarcnak leszünk tanúi. Elveszítjük azokat a milliárdokat, amelyek valóban számítanak — a fejlett technológiát, a mesterséges intelligenciát, az energetikai hálózatokat, a félvezetőket és a biotechnológiákat finanszírozó összegeket –, és ez csak a jövőbeli fejlesztésekben rejlő lehetőségek egy részének felsorolása.

Már nem lehetünk minden területen versenyképesek, és ostobaság lenne ezt megpróbálni. Romániának politikai bátorságra van szüksége ahhoz, hogy kiválasszon 4–6 stratégiai ágazatot, amelyeket tömegesen támogat: a Fekete-tengeri gáztól és a zöldenergiától a védelmi iparon, a magas színvonalú IT-n és a feldolgozott mezőgazdaságon át. Az állam nem folytathatja az elszigetelt „silókban” való működést, miközben gyanakvással tekint az üzleti szférára, vagy csupán adóforrásként kezeli azt. Erős nemzeti konzorciumokra van szükségünk — nagyvállalatok, innovatív kkv-k, egyetemek és bankok szoros szövetségeire —, amelyek képesek kontinensnyi léptékű projekteket javasolni. Vegyes finanszírozási eszközökre (blended finance) van szükségünk, amelyek minden közpénzből származó eurót munkára fognak a magántőke bevonzása érdekében, megsokszorozva a gazdaságra gyakorolt hatást.

A tét már nem az, hogyan költjük el az európai pénzeket, hanem az, hogy milyen gazdaságot hagyunk magunk után a következő 20 évre. A periférián maradunk, nyersanyagokat és agyakat exportálva, miközben drága késztermékeket importálunk? Vagy vállaljuk a regionális gazdasági vezető szerepét, amely képes hozzáadott értéket teremteni éppen itt, itthon?

A 2028–2034 közötti lehetőségek ablaka szűk, és nem marad örökké nyitva. Ha sürgősen nem térünk át a bürokrácia gazdaságáról a valódi ipari projektek gazdaságára, Európa másodlagos gazdaságának státusza többé nem a munkáltatói szervezetek figyelmeztetése, hanem végleges ítélet lesz.

Ez a Nagy Tét!