A biztonság gazdasága

Egy paradigma a valóság súlya alatt összeomlik. Három évtizede egy szinte dogmatikus axióma alatt működünk: a gazdaság és a geopolitika külön utakon jár. A piacok összekapcsolják az államokat, a kereskedelem feloldja a politikai aszimmetriákat, és a globalizáció azt ígérte, hogy a stratégiai rivalizálásokat egy ártalmatlan versenybe emeli a befektetések, technológia és közös jólét érdekében. Az új globális gazdasági rendet már nem csupán a hatékonyság, a minimális határköltségek és a matematikailag optimalizált ellátási láncok irányítják. A makrogazdasági döntések epicentrumában újra olyan fogalmak kerültek előtérbe, amelyeket korábban szinte anakronikusnak tartottak: a stratégiai autonómia, a nemzeti biztonság, a kritikus erőforrások ellenőrzése, a technológiai szuverenitás és az ipari reziliencia. A gazdaság valójában geopolitikává vált, más eszközökkel folytatva, alapvetően megváltoztatva a globális játékszabályokat.

A pandémia feltárta a globális ellátási láncok "Just-in-Time" rendszereinek rendszerszintű sebezhetőségét. Az európai energia válság megmutatta a demokratikus erőforrásokkal való függőség létfontosságú kockázatát. Oroszország agressziója Ukrajnában emlékeztetett arra, hogy a katonai és gazdasági biztonság ugyanannak a érmének a két oldala, miközben a Washington és Peking közötti technológiai leválás teljesen átírta a globális piacok logikáját. Ma a félvezetők a XXI. század új olaja, a mesterséges intelligencia kritikus infrastruktúrát képvisel, míg a ritkafémek az új hatalmi export tétjét jelentik. Egy olyan környezetben, ahol a tengeralatti kábelek, adatközpontok és elektromos hálózatok nemzeti biztonsági célpontként kezelendők, a tiszta hatékonyság elveszíti a legfőbb kritérium státuszát. A reziliencia letartóztatta a minimális költséget, és a szabad piac kénytelen teret adni a biztonsági gazdaságnak.

A legmélyebb ideológiai átalakulás éppen a liberális kapitalizmus epicentrumában zajlik. Az Egyesült Államok figyelemre méltóan agresszív iparpolitikát alakít ki. A Kínával folytatott stratégiai verseny imperatívusza alatt Washington egy új gazdasági modellt irányít, amely hatalmas támogatásokra, kereskedelmi korlátozásokra és állami beavatkozásra épül. A CHIPS and Science Act nem csupán pénzügyi ösztönző, hanem egy geostratégiai eszköz, amely a félvezetőgyártás hazahozatalára és Peking technológiai előnyének megfékezésére irányul. Az Inflation Reduction Act (IRA) torzítja a klasszikus gazdasági számításokat, hatalmas mértékben támogatva az amerikai zöld átmenetet és felszívva a globális tőkét, hogy újraépítse a létfontosságú ipari kapacitásokat.

Amerika már nem hagyja, hogy a piac egyedül oldja meg a globális aszimmetriákat; az állam nem mint központosított adminisztrátor, hanem mint stratégiai építész tér vissza a gazdaságba. Ezzel szemben Kína soha nem hajtotta végre az elkülönítést a gazdaság és a párt- és állami célok között. A kínai ipari siker a mercantilizmus, a hosszú távú tervezés és a globális stratégiai eszközök beszerzésének kifinomult szinergiájának terméke volt. A Nyugat most felfedezi, hogy Kínától való aszimmetrikus függősége - a kritikus nyersanyagoktól az energetikai átmenethez, egészen az autóipari és technológiai alkatrészekig - mély stratégiai szorongást generál.

Nem véletlen, hogy a gazdasági lexikológia tele van olyan kifejezésekkel, mint "friend-shoring", "de-risking" vagy "stratégiai autonómia". Mindezek a kifejezések a globális határok nélküli globalizációs modellből való rendezett visszavonulást írják le. Az Európai Unió számára ez az átmenet strukturális drámaiságot ölt. Brüsszel egy szinte lehetetlen egyenletet próbál megoldani: megőrizni a nyitott piac gazdasági ethoszát, megőrizni a közösségi blokk ipari versenyképességét, és egyidejűleg csökkenteni a kiszámíthatatlan geopolitikai szereplőktől való függőségeket.

A orosz olcsó gáz elvesztése által okozott rendszerszintű sokk megmutatta a béke osztalékának rejtett költségeit. Európának kénytelennek kell lennie belátni, hogy a biztonság az Egyesült Államokhoz, az energia pedig Oroszországhoz való kiszervezése stratégiai számítási hiba volt. Bár a hivatalos diskurzus bővelkedik a reindustrializálásra, digitális biztonságra és energetikai függetlenségre irányuló felhívásokban, ennek a paradigmának a megvalósítása megfizethetetlen költségekkel jár. A biztonsági gazdaság strukturálisan drágább. A hálózatok redundanciája költséges, a termelési kapacitások áthelyezése (near-shoring) költséges, a stratégiai készletek és a fegyverkezés költséges.

A múlt évtizedek gazdasági békéje lényegében egy kimerült geopolitikai osztalék volt.