Adó lottó

Általában meglepődöm azokon az elemzőkön, akik egy jelenség első kirobbanását kommentálják, hogy aztán meg kelljen indokolniuk, miért tévedtek. A probléma nem feltétlenül velük van, hanem azzal, hogy általában a társadalomtudományt így lejáratjuk. Nehéz elmagyarázni a nyilvánosságnak, hogy egy dolog, hogy vannak adatok egy problémáról, de egészen más dolog, hogy meghallgatjuk a szakértő feltételezéseit, egy olyan szakértőét, akinek többé-kevésbé igaza van. És hogyan találja el őket, ha úgy beszél Putyinról, Trumpról, Kim Dzsongunról és más kiszámíthatatlan figurákról, mintha ő lenne a majom a vállukon? Talán sokkoló lehet, de a tudomány nem tudja megjósolni, hogyan gondolkodnak ezek az emberek, sokkal inkább a rendszerekkel, szabályszerűségekkel stb. foglalkozik, és pontosan ez az, ami most válságban van - a nemzetközi rendszer, annak minden intézményével és berendezkedésével együtt. Mostanában megszoktuk, hogy a rendszer gondolatát valami negatív dologgal hozzuk összefüggésbe, de, tudja, a rendszer kiszámíthatóságot jelent, azt, hogy tudjuk, mire számíthatunk, stb. A társadalmi életet, az államot, az intézményeket, a kölcsönhatásokat jelenti.

Ezért hagytam egy kis időt Donald Trump beiktatásán, éppen azért, mert az első benyomások félrevezetőek. Legalábbis az első ciklusában azok voltak. Nem volt semmi rendkívüli. Most azonban másképp alakultak a dolgok. Nemcsak másképp voltak, hanem a változásnál is több, a Trump-kormányzat kezdeményezései a nevetséges határát súroló vezetői káoszt hoztak. És ha a retorikán túlra tekintünk, azt is láthatjuk, hogy számos kezdeményezést meglehetősen gyorsan lezavartak, nem előbb, minthogy egyensúlytalanságokat idézzenek elő azokban a rendszerekben, amelyeket optimalizálniuk kellett volna. Lehet, hogy ez az ő tárgyalási stílusa, nem mondom, de az amerikai és a nemzetközi közvéleménynek adott jelek nem sugallnak sem koherenciát, sem hitelességet.

A vámokról való beszéd manapság nagy divat, egyesek aberráltnak, mások józan gazdasági számításnak állítják be. Mindkét álláspont túlságosan leegyszerűsítő. Egy olyan ország, mint az USA, a szabad világ vezetője, import-export politikáját nem lehet a kétoldalú kereskedelmi hiányra vonatkozó kicsinyes számításokra redukálni, amelyeket a főnök kedve szerint bukizálni lehet. Valamelyik afrikai ország 40%-os vámokkal találta magát szemben, mert például sokkal többet exportál az USA-ba, mint amennyit importál az USA-ból. De eszedbe jutott már, hogy az az ország valószínűleg nyersanyagokat exportál, némelyik nagyon értékeset, esetleg az amerikai fél számára több mint kedvező áron, de nincs pénze arra, hogy ki tudja, milyen kifinomult dolgokat importáljon Amerikából? És hogy az amerikaiaknak fontosabb, hogy azt vegyék, amit onnan vesznek, nem pedig azt adják el, amit ők adnak el nekik? Tehát ha én nyersanyagokat vásárolok egy országból, és azokból a nyersanyagokból olyan high-tech termékeket készítek, amire a saját országomban szükségem van, és eladom az egész bolygón, akkor nem érdekel, ha azoknak, akiktől a nyersanyagokat veszem, nincs pénzük arra, hogy megvegyék azt, amit én készítek. Engem az érdekel, hogy jó kapcsolatom legyen a nyersanyagszállítóval. És még sok más hasonló példa. Nem csak a pénzügyi egyensúly számít, hanem az is, hogy mit, és mire importálsz például. Ebben rejlik a globális termelési és kereskedelmi láncok előnye. A benne rejlő egyenlőtlenségek mellett - és nem hiszem, hogy az amerikaiak jártak a legrosszabbul ebben a globális kereskedelemben - az államok kiléphettek abból az önző és konfrontatív logikából, hogy mindig pénzügyi többletet mutassanak a szomszédjaikkal folytatott kereskedelemben. Attól tartok, hogy nem csak Amerika gazdasága, hanem a világgazdaság fog megzavarodni. Ezt a liberalizmus kontra protekcionizmus játékot már játszották korábban, a 18. és 19. században - de akkor nem a mai technológiákról volt szó. Persze a vita még közelebb állt hozzánk, a 20. század során a kapcsolódó politikai versengéssel. De ne felejtsük el, hogy a nemzetközi környezetről és a világgazdaságról való ilyen gondolkodásmód a legújabb kori történelemben két világháborúba és egy hidegháborúba került nekünk abban a században. A szabad mozgás és a közös piac előnyei ilyen gyorsan feledésbe merülnek? Tehát az a történet, hogy az egész világ becsapta Amerikát, nem állja meg a helyét - az elmúlt évtizedek összes amerikai kormánya nem lehetett tudatlan, amikor az USA hatalma csúcsán volt. A hiányt, annak valódi lényegét sem így számítják ki, mint negyedik osztályban. Arról nem is beszélve, hogy mit jelentett az USA a nemzetközi rendszerben. Abban az értelemben, hogy Amerika az értékek nemzetközi rendszer középpontba állítását jelentette - és nyugalom, ők sem vesztettek. Mert az emberek együtt akarnak működni az USA-val. Amerikai filmeket akarnak nézni, amerikai zenét akarnak hallgatni, úgy akarnak enni, mint az amerikaiak, úgy akarnak öltözködni, mint az amerikaiak, és így lassan, de biztosan a puha hatalomtól és az országmárkázástól eljutunk a gazdasághoz és a kereskedelemhez. Ha konzerveket árulsz, de senki sem nézi a filmjeidet, akkor nem leszel a nemzetközi rendszer napfénye.

A nagy Amerika legalább két nagy frontot tarthatna, Európát és Délkelet-Ázsiát. És kevesebb erőforrással rendelkezett, mint ma. Hogyan lesz újra nagy az új doktrína szerint, ha az egyik frontot elhagyja, és 24 óra alatt békét köt az oroszokkal? Akik a híres tárgyalások kezdete óta méltóságteljesen húzzák az időt, de helyette nem maradtak a fronton. Ahogy egyébként mindenki tudta, hogy így lesz. És nem, Trumpot kritizálni nem Amerika-ellenesség. Tudod, ott van az USA Trump ciklusa után, és még egy sor finomabbnál finomabb jelzés után is lehet, hogy Trump a ciklusa második felében már nem lesz ugyanaz, mint Trump az első három hónapban. Bizonyos értelemben ez a megszállottság, hogy Trump mellett vagy ellen vagyunk, tipikusan kelet-európai. Kezdődjön a buli, itt a főnök! Majd meglátjuk, mit mond a főnök a következő hónapokban, mert lehet, hogy megint változtat a hozzáállásán.